A tegnapi nap folyamán anyukámnak segítettem a könyveket sorrendbe szedni, mivel egész nap a lakást takarítottuk, s ezt sem hagyhattuk ki. Mikor már meg voltam a rendszerezéssel és elkezdtem visszapakolni a könyveket szép sorjában, egyszer csak anya rám szólt annyit mondott, hogy már megint fordítva csinálom a dolgokat.
Mindig ezt szokta mondani, hogy ha valamit rosszul vagy másképp, azaz fordítva csinálok.
Állítólag ez amiatt van, mert koraszülött vagyok és mindent fordítva csinálok.
A délután során miután végeztünk a takarítással megkérdeztem anyát, hogy kiskoromban is ilyen voltam e.
Elkezdte mesélni, miket is csináltam amikor még kicsi voltam.
Jókat nevettem azon amiket mesélt nekem anyu. Például az is kiderült rólam, hogy kicsi koromban nem előrefelé hanem pont ellenkezőleg hátrafelé kezdtem el mászni.
A pudingos tálkát a pudinggal együtt a fejemre tettem és úgy kezdtem el enni kiskanállal a pudingot a fejemről.
Azt is megemlítette, hogy akkor régen is ugyanolyan ügyetlen voltam, mint még ma is néha. Hozzátette azt is, hogy nagyon sok vázáját és a kis nippjeit is eltörtem régen.
Ezekkel a velem született adottságokkal nem nagyon tudok mit kezdeni, erre anya csak annyit szokott mondani, hogy majd felnőtt koromra kinövöm. A mai napig is olyan ügyetlen és figyelmetlen vagyok mint kiskoromban csak annyit azért változtam, hogy a pudingos tálkát nem teszem minden étkezés alkalmával a fejemre és nem mászkálok hátrafelé.
Persze az valóban igaz, hogy ügyetlen vagyok. Ez azzal bizonyítható, hogy pár nappal ezelőtt anya szólt nekem és hirtelenjében nyitottam volna ki az ajtót és ügyesen lefejeltem, de úgy hogy majdnem a szememet is baleset érte volna.
Emlékszem az is megesett már velem, hogy az ágyból akartam fel kelni és kiestem belőle.
Elég sok ilyen apróbb eset történt már velem, bár az orvosok is azt állítják, hogy ezeket a rossz tulajdonságokat jó pár év múlva ki fogom nőni. Remélem, hogy igazuk lesz.
Addig viszont nagyon oda kell figyelnem magamra, hogy ezeket a kisebb baleseteket megpróbáljam elkerülni.
Élvezd..
Ha nap süti szemedet, mindegy a szereped a lényeg a szeretet.
Élvezd..
Hogy minden rosszban van valami,
ha egymagad maradsz is lehetsz még valaki.
Élvezd az életnek minden egyes percét. Megérdemled az időt, hogy tartalmasan teljék.
Ha beborul az ég és jön a jégeső,
mosolyogva dobjál be te is velünk egy jéger sört. Élvezd.. ♥
Ezt a számot kb egy hónappal ezelőtt halgattam meg először. Első hallásra egyáltalán nem tetszett. Aztán 2-3xra beleszerettem a dalszövegbe és kemény 2 hét elteltével, szinte naponta vagy hússzor meghallgatom ezt a számot. Annyira jóó. Imádom.. ♥ Ezért.. te is Élvezd! XD
Sokat gondolkodtam már azon, hogy vajon mi magyarok miért nem vagyunk büszkék a saját nemzetünkre.
Nagyon furcsa volt hallani, hogy más nemzetekben pl. Nagy-Britanniában az emberek olyan ruhákat hordanak amiken a saját országuknak a zászlaja látható. Mi magyarok pedig, nemhogy átvennénk tőlük ezt a szokást és mi is olyan pólókat, ruhákat hordanánk melyeken hazánk zászlaja díszeleg, inkább más nemzetek, országok zászlaját viseljük, hordjuk. A magyar himnuszunk hallatán pedig minden embernek büszkén kéne énekelnie Kölcsey szerzeményét, de az emberek között alig-alig akad olyan ember ki énekelné.
A mai világban természetesen azt látjuk, hogy külföldön jobb a megélhetés, több a munkalehetőség, s így nagyon sokan mennek ki külföldre, hogy ott éljenek. Ez valóban igaz. Manapság, hogyha bekapcsolja az ember a televízióját azt hallja nap mint nap, hogy nőtt a munkanélküliség, romlik a pénz, a fogyasztói árak pedig egyre csak növekednek... A fiatalok, akiknek megfelelő végzettségük van, azok szívesebben vágynak külföldre mintsem itt maradjanak. Ebből a szempontból mire legyen büszke a magyar ember? A mai helyzetünkre nem hiszem, hogy éppenséggel büszkék vagyunk, mi magyarok és a régi történelmünkben is vannak olyan helyzetek amikre egyáltalán nem vagyunk büszkék. Az I. és a II. világháborút is elvesztettük. Magyarország területének nagy részét odaadták más országoknak. Vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy Magyarország egy vesztes ország volt és marad is.
Pedig méltán mondhatom, hogy van mire büszkének lennünk. A Kárpát-medencében élő magyar nép mentette meg egész Európát a török veszélytől a középkorban, s azért harangoznak délben, mert a nándorfehérvári diadalomban Hunyadi és társai győzelmet arattak a törökökkel szemben.
Vagy gondoljunk csak azokra a híres sportolóinkra, íróinkra, költőinkre, feltalálóinkra sőt a régi magyar királyainkra is, I. Szent Istvánra és még nagyon sok magyar emberre kik dicsőséget szereztek Magyarországnak. Akadnak olyan tudósaink, mint Szent-Györgyi Albert, aki a C-vitamin feltalálója, s Nobel-díjjal is kitüntették. Vagy gondoljunk a magyar futballra, az Aranycsapatra; Puskás Öcsire akik még aranyérmet is szereztek az 1952-es olimpiai játékon, s a XX. század legjobb góllövőjének választották. A magyar népzene és komolyzene is világhírű. Liszt Ferencnek és Erkelnek híres művei külföldet is megjárták. Neumann János nevéhez köthető a számítógépek ideális működése, a kettes számrendszer alkalmazása, a memória és a programtárolás. Íróink közül Jókai Mór, Csokonai Vitéz Mihály, Móricz Zsigmond, Szabó Magda (hogy pár ismertebb írót említsek) művei is elismertek, közkedveltek. Ady Endre volt az első olyan magyar költő ki verseiben újraértelmezte a magyarságot, társadalombíráló verseket írt. Petőfi „Szeptember végén” c. műve pedig a világon a legszebb szerelmes versek közé tartozik.
Az előbbiekben felsorolt emberekre büszkék lehetünk, de nem csak rájuk, hanem még sok más magyarra is, mivel ők olyan valamit adtak a nemzetnek amit mi dicsőségnek nevezünk.
A felnőttek, hogyan tudnák azt elérni, hogy a fiatal nemzedék büszke legyen magyarságára?
Az iskolákban többet kellene beszélni órákon a hazaszeretetről, a hazánk fontosságáról és azokról a magyarokról akik tettek hazánk hírnevéért.
AJÁNLOM AZ OLDALT
